Bácsszentgyörgy Község Önkormányzata minden kedves szépkorú polgárait szerettel meghívja Idősek Napja alkalmából szervezett rendezvényére!

Meghívó letöltése - jpg
Meghívó letöltése - pdf

Egyik lakónk köszöntése 90. születésnapja alkalmából!

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése
"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése

Bácsszentgyörgyi Játékgyár az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon!

III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás 2017. évi helyszíne - a tavalyi évhez hasonlóan is - Budapesten, a Vajda Hunyad Várában került megrendezésre.
Játékgyárunk is meghívást kapott, ugyanis 2013-ban Start Mintaprogramként jött létre 26 fővel. Azóta sok szép sikert elérve haladunk előre. Még az első két évben sikerült 27 termékünket Népi Iparművészti zsűriszámmal ellátni.
Jelenleg Játékgyárunk közfoglalkoztatási programként működik, 8 fő helyi és Garai lakos közreműködésével. Természetes alapanyagú játékokkal és termékeket készítünk. Fa játékokat, ügyességi, logikai, kreatív, fejlesztő játékokat. Textil részlegünkön inkább képek, párnahuzatok, egyéb használati jellegű tárgyak készülnek.
A termékeinket jelenleg a TÜV vizsgáztatási rendszernek megfelelő kivizsgáltatásra készítjük elő. Reményeink szerint egy fél éven belül ennek eredményével is büszkélkedhetünk majd.
Játékgyárunk másik szolgáltatása a Népi Iskolai programunk, amelynek keretein belül óvodákba, iskolákba, ÁMK-ba, városi- és községi rendezvényekre juthatunk el és mutathatjuk be programjainkat - játék kipróbálási lehetőséggel. A 4 év alatt eddig, mintegy 26.000 gyermekkel találkozhattunk. Bemutató termünkben mintegy 100 féle termékünket szemlélhetik meg a kedves érdeklődők.

Bácsszentgyörgyi Játékgyár a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon!

2017. szeptember. 15.-én a BSG Játékgyár Jánoshalmán volt a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon.
A háromnapos rendezvénysorozat kiváló bemutatkozási alkalom volt számunkra. Dr. Hoffmann Imre államtitkár Úr is elismerő szavakkal illette munkánkat. Több olyan megyei vezető és polgármester dicsérte munkánkat, akik maguk is sokat tesznek községük fellenüléséért.
Játékainkat ki is próbálhatták a kedves érdeklődők.

Településképi arculati kézikönyv, rendelet tervezet, hirdetmény letöltése

Településképi hirdetmény - 1 letöltése
Településképi hirdetmény - 2 letöltése
Településképi arculati kézikönyv letöltése
Településképi rendelet tervezet letöltése

Bácsszentgyörgy Helyi Esélyegyenlőségi Program

HEP letöltése

Mindenkit sok szeretettel várunk a Bácsszentgyörgyi Falunapon!
Időpont: 2017.08.05 - 15:00

Plakát letöltése

2017. szeptember 29-én Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot tart a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Megyeházán!

Teljes tájékoztató letöltése

Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal tájékoztatója

Tájékoztató letöltése

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadás

Ügyfélfogadás letöltése

Hirdetmény

Hirdetmény letöltése

Pályázati felhívás!

Pályázati adatlap letöltése
Pályázati felhívás letöltése

Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület 2017.03.21.-én 9:00-12:00-ig egészségügyi prevenciós szűrővizsgálatot tart Bácsszentgyörgyön!

Szórólap letöltése
Bemutatkozásuk letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 3/2017. (II.2) HVB határozata Megüresedett önkormányzati képviselői mandátum betöltéséről

Kivonat letöltése

Időközi polgármester választás eredménye

Kivonat letöltése

Mozgóurna igénylése

A mozgóurna igénylése nyomtatvány az alábbi linken érhető el:
http://nvi.hu/hu/ovi/735/735_1.html

Helyi Önkormányzat polgármester időközi választás

Tájékoztató Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottsága 2/2017. (I.22) HVB határozatának jogerőssé válásáról
Tájékoztató letöltése

Kivonat Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottság 2017. január 5.-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből - Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 1/2017. (I.5) HVB határozata Polgármester választás szavazólapjának adattartamának jóváhagyásáról
Kivonat letöltése
Szavazólap letöltése

Kivonat Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottság 2016. december 19-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből - Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 7/2016. (XII.19) HVB határozata Polgármester választás szavazólapján a jelöltek sorrendjének sorsolása
Kivonat letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 6/2016. (XII.19) HVB határozatának Tóth János független jelölt polgármester jelöltként nyilvántartásba vételéről
Tájékoztató letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 5/2016. (XII.19) HVB határozata Lovrity Ferenc független jelölt polgármester jelöltként nyilvántartásba vételéről
Tájékoztató letöltése
Határozat letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 4/2016. (XII.16) HVB határozata Müller József független jelölt polgármester jelöltként nyilvántartásba vételéről
Határozat letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottság - helyi önkormányzat polgármester IDŐKÖZI VÁLASZTÁSÁSÁRÓL
Hirdetmény letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 3/2016. (XII.8) HVB határozata Magyar Munkáspárt nyilvántartásba vételéről
Tájékoztató letöltése
Határozat letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 2/2016. (X.28) HVB határozata Magyar Munkáspárt nyilvántartásba vételéről
Tájékoztató letöltése
Határozat letöltése

Gara - Bácsszentgyörgy Községek Helyi Választási Irodájának Vezetőjének 1/2016. (XI.28) HVI határozata - polgármester jelölt állításához szükséges ajánlások számáról
Tájékoztató letöltése
Határozat letöltése

Bácsszentgyörgy Község Helyi Választási Bizottságának 1/2016. (X.17) HVB határozata Időközi polgármester választás kitűzéséről
Határozat letöltése

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése
"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése

Parlagfű elleni közérdekű védekezés

Tájékoztató letöltése

Tájékoztatás a vadászterület kijelölő határozatok jogerőre emelkedéséről

Tájékoztató - 1 letöltése
Tájékoztató - 2 letöltése

Bajai Földhivatal ügyfélfogadási idejének változása

Tájékoztató letöltése

Sajtóközlemény

Tájékoztató letöltése

Kéményseprés tájékoztató

Tájékoztató letöltése

Bursa Hungarica pályázat döntési lista

Tájékoztató letöltése

Felhívás honlapra!

Tájékoztató letöltése

Bölcsődei ellátásra felmérés

Tájékoztató letöltése
Nyilatkozat letöltése

Parlagfű elleni közérdekű védekezés

Tájékoztató letöltése

Adománygyűjtés Kárpátalja megsegítésére

Tájékoztató letöltése

Mezőgazdasági termelőket érintő tűzvédelmi előírások

Tájékoztató letöltése

Bácsszentgyörgy Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítása

alkalmazási tapasztalatok és lakossági észrevételek miatt szükségessé vált. A képviselő-testület ezért a Településrendezési eszközök módosításának elindításáról döntött, egyidejűleg elfogadta a Partnerség rendjét.

Bácsszentgyörgy Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítása alkalmazási tapasztalatok és lakossági észrevételek miatt szükségessé vált. A képviselő-testület ezért a Településrendezési eszközök módosításának elindításáról döntött, egyidejűleg elfogadta a Partnerség rendjét.

A módosítás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált városfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 36-40. § szerinti teljes eljárás keretében történik.

Az eljárással egyidejűleg zajlik a partnerségi véleményezés is, melynek keretében partnereinknek 2015. február 12-től kezdődően 15 nap áll rendelkezésre, hogy az előzetes tájékoztató anyag kapcsán véleményeiket elektronikusan, postán vagy személyesen eljuttassák a Polgármesteri Hivatal építésügyi irodájába.

A módosítás előzetes anyaga és a partnerségi rendről szóló határozat innen letölthető:
http://www.ujleptekbt.hu

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS letöltése

Ebzárlat

Hirdetmény letöltése

Önkormányzati választással kapcsolatos információk

Választási bizottság adatairól

Tájékozató Polgármester-jelöltnek, önkormányzati Képviselő-jelölteknek

Kivonat helyi Választási Bizottság üléséről

Kivonat helyi Választási Bizottság üléséről

Helyi váltasztási iroda hirdetménye

Hirdetmény letöltése

Bácsszentgyörgyi „KAPUNYITOGATÓ”

Tisztelettel meghívom Önt és családját, barátait a Bácsszentgyörgyi „KAPUNYITOGATÓ” programunkra

2014. augusztus 9. (szombat), 15 órától

Helyszín: Faluház és környéke

Részletes program letöltése

Bűnmegelőzés

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya nevében fontos és hasznosítható megelőzési tanácsai.

Közlekedési, fürdőzési tanácsok a nyári szünidőre

Dízájner drogok

Bombariadó

Vakáció

Bácsszentgyörgy Község szennyvízkezelésének fejlesztése

Bácsszentgyörgy település önkormányzata, a település környezeti minőségének javítását, és az infrastruktúra fejlesztése céljából, kommunális szennyvizeinek gyűjtését, tisztítását és elhelyezését az adott ingatlanon egyedi házi szennyvíztisztító kisberendezések telepítésével kívánja megvalósítani. A keletkező tisztított szennyvizet helyben tervezi elszikkasztani.

Sajtóközlemény projekt indításáról

Sajtóközlemény projekt zárásáról

Bácsszentgyörgyi hírharang

A "Települési szilárdhulladék mechanikai-biológiai stabilizálására szolgáló rendszer kialakítása a Homokhátsági Települési Hulladékgazdálkodási Rendszerben” című KEOP-1.1.1./2F/09-11-2011-0004 azonosító számú projekt indítására vonatkozó sajtó közlemény

Melléklet letöltése

Bácsszentgyörgyi hírharang

Bácsszentgyörgy Község Önkormányzatának áprilisi kiadványa.

Hírharang letöltése

Meghívó

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. § (4) a) pontja szerint az egyeztető tárgyalásra az állami főépítész meghívja a partnerségi egyeztetés szerint az eljárásban érintett partnereket is.

Meghívó letöltése

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM feloldása

A Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre 2014. március 22-én elrendelt tűzgyújtási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága feloldja.

Hirdetmény letöltése

Tájékozatás óvodai beiratkozásról

Értesítjük Gara és Bácsszentgyörgy lakosságot, hogy 2014/2015 nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás időpontja: 2014. május 5-7., naponta 7:00-16:00 óra között.

A beiratkozás helye: 6522 Gara, Kossuth Lajos utca 82. (óvoda)

Hirdetmény letöltése

Bácsszentgyörgyi hírharang

Bácsszentgyörgy Község Önkormányzatának kiadványa.

Hírharang letöltése

Bácsszentgyörgyi Játékgyár

A Bácsszentgyörgyi Játékgyár és Népi Iskola 2013. október elsején indult útjára Kistérségi Startmunka Mintaprogramként. Pályázatunkat a Belügyminisztérium 80 pályázat közül választotta ki, a Bajai Kistérségben ez az első nyertes mintaprogram. A projekt segítségével 26 főnek sikerült állást teremtenünk Bácsszentgyörgyön. Munkatársaink többnyire nem szakképzettek, jelenleg közfoglalkoztatottként vesznek részt a programban. Részletek a mellékletben...

Melléklet letöltése

Szentgyörgy naptár

Éves programterv...

Melléklet letöltése

A Bácsszentgyörgyi Népi Iskola oktatási programja

A Bácsszentgyörgyi Játékgyár 2013 októberében indult a Bajai Kistérség első nyertes startmunka mintaprogramjaként. Célja, hogy természetes alapanyagú játékokat, oktatási eszközöket állítson elő. 20 fő dolgozik fa, pamut és gyapjú anyagokkal. Részletek a mellékletben...

Melléklet letöltése

TájGazda Program Felhívás

2014-től jelentősen átalakul a mezőgazdasági termelőket érintő támogatások rendszere. Az új eljárás megköveteli a gazdáktól a gazdaság minősítését is. A Dél-Alföldön olyan rendszer kialakítása indult meg, ami nagy segítséget nyújt a minőségi termelésben és egyben a maximálisan lehívható támogatás elérésében. A rendszerhez Békés-megyében már önkormányzatok is csatlakoztak saját gazdálkodásukat minősítve és a közétkeztetésüket ezáltal feljavítva.

Melléklet letöltése

Ebzárlat

Melléklet letöltése

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás letöltése

Tűzvédelmi tájékoztatók

Tájékoztató a szabadtéri tűzmegelőzésről

Tájékoztató a hulladékégetés tűzvédelmi szabályairól és tűzgyújtási tilalomról

Tisztelt Lakosság!

Bácsszentgyörgy Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítása térségi jelentőségű határátkelő megnyitása, mint országosan kiemelt fejlesztési projekt miatt szükséges. A képviselő-testület ezért a Településrendezési eszközök módosításának elindításáról döntött, egyidejűleg elfogadta a Partnerség rendjét.

Az eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált városfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. § szerinti tárgyalásos eljárás keretében történik.

Az eljárás első szakasza a partnerségi véleményezés, melynek keretében partnereinknek 2014. március 17-től kezdődően 21 nap áll rendelkezésre, hogy a tervanyag kapcsán véleményeiket elektronikusan, postán vagy személyesen eljuttassák a Polgármesteri Hivatal építésügyi irodájába.

A módosítás anyaga és a partnerségi rendről szóló határozat innen letölthető: http:// („Bácsszentgyörgy” címszó alatt, „Folyamatban lévő tervanyag” menüpontban) www.ujleptekbt.hu

Tisztelettel:
Szűcs Gergely
polgármester

Tájékoztató Natura 2000 fenntartási tervről

Melléklet letöltése

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közleménye a tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beíratásáról

Melléklet letöltése

GARA – BÁCSSZENTGYÖRGY KÖZSÉGEK HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK KÖZLEMÉNYE

Melléklet letöltése

Baja helyi védelmi bizottság közleménye

Melléklet letöltése

Értesítés átalakulásról Önkormányzatoknak

Melléklet letöltése

Ebzárlat

Melléklet letöltése

Tájékoztató a földhasználat bejelentéséről

Mint ismeretes az Országgyűlés 2012. év végén elrendelte a 2012. december 31-ig használatba vett, összesen 1 ha, vagy ennél kisebb területek használatának bejelentését 2013. április 30.-i határidővel (bizonyos kivételekkel). A fentiekkel kapcsolatban az Országgyűlés f. év júniusában, a 2013.évi CVII. törvényben úgy rendelkezett, hogy: Azok, akik összesen 1 ha –t illetve ennél kisebb területet használtak 2012. december 31-ig, és elmulasztották ezt f. év április 30-ig az előírt nyomtatványon a területileg illetékes földhivatalban bejelenteni, a bejelentést: 2013. szeptember 30-ig még pótlólag, bírság kiszabása nélkül megtehetik. Hangsúlyozni kell, hogy aki a földhasználat bejelentését 2013. április 30-ig már megtette, ezt nem kell ismételten megtennie.

Melléklet letöltése

Bajai Járási Hivatal falugazdászi irodájának és a Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalának költözésével kapcsolatos sajtóközlemény

Melléklet letöltése

Bajai járási hivatal ügyfélfogadási rendje és járáshatárváltozás

Melléklet letöltése

Bácsszentgyörgyi Falunap képei

2013. augusztus 4.-én megrendedezésre került a falunap, alább elérhetőek a képek az eseményről.

Képek megtekintése

Bácsszentgyörgyi Falunap

2013. augusztus 4. vasárnap délután

Programok részletesen

2014. évi választásra kialakított szavazókörről szóló határozatot és annak melléklete

Határozat letöltése

Melléklet letöltése

A mezőgazdasági útdíjról

Információ a mezőgazdasági útdíjról

Mezőgazdasági termelők mentesség kérelme (1 - melléklet)

Mezőgazdasági termelők mentesség kérelme (2 - melléklet)

Mezőgazdasági termelők mentesség kérelme (3 - melléklet)

Aratással kapcsolatos tűzvédelmi szabályok

Hirdetmény letöltése

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal sajtóközleményei

Végigkövethető az igényelt okmány útja – új szolgáltatás az elektronikus közigazgatásban

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) fejlesztésének köszönhetően az új okmányok igénylése után tájékozódhatunk az igazolványok aktuális állapotáról. Megtudhatjuk, hogy az okmányt továbbították, esetleg már kiállították, vagy éppen elutasították. A KEKKH honlapján /www.kekkh.gov.hu/ az „Igényelt okmány nyomon követése” ikonra kattintva, díjmentesen nyomon követhető az igényelt személyazonosító igazolvány, a magánútlevél és a vezetői engedély aktuális státusza. Immár gyorsan, egyszerűen és kényelmesen, személyes megkeresés és telefonhasználat nélkül lehet tájékozódni az okmányok helyzetéről.

A sajtóközlemény itt letölthető

Álellenőrök! Népegészség...

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatás Szervéhez érkezett közérdekű bejelentések alapján tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy ÁNTSZ munkatársaként bemutatkozó személyek keresik meg a Lakosságot, különböző ellenőrzésekre hivatkozva. A helyszíni szemle során az álellenőrök magukat igazolni nem tudják, a pontos hivatali eljárás okát nem jelölik meg. Felhívjuk a Lakosság szíves figyelmét, hogy a Népegészségügyi Szakigazgatás Szerv és a Járási Hivatalok Népegészségügyi Intézeteinek munkatársai eljárásuk során minden esetben igazolják magukat és tájékoztatást adnak az ellenőrzés pontos okáról, és az aktuális eljárásról. Kérjük a Lakosság fokozott figyelmét az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében!
A sajtóközlemény itt letölthető

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - pollentérképről szóló - aktuális sajtóközleménye


Sajtóközlemény - allergia letöltése

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - egyszerűsödő közlekedési eljárásokról illetve digitális anyakönyvekről szóló - aktuális sajtóközleményei


Sajtóközlemény - egyszerűsödő közlekedési eljárások letöltése

Sajtóközlemény - egyszerűsödő közlekedési eljárások letöltése

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Nincs szükség "személyi igazolványra" a beiratkozáshoz

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton tájékoztatja a szülőket, hogy a médiában megjelent téves beszámolókkal szemben, az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell"személyi igazolványt" készíttetniük gyermekük számára.

Az óvodai felvétel szabályait rögzítő miniszteri rendelet úgy fogalmaz: "Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát".

A gyermek számára a születési anyakönyvi kivonat alapján kiállított lakcímkártya hátoldalán található a személyi azonosító. Az óvodai beiratkozáshoz szükséges hatósági igazolvány tehát nem más, mint a gyermek lakcímkártyája. Bár a lakcímkártya önmagában elegendő a gyermek hiteles azonosítására, de akadnak olyan óvatos intézmények, ahol az anyakönyvi kivonat bemutatását is kérik. Ez felesleges ugyan, de nem jogszerűtlen.

Ellenben, ha az óvodavezető a beiratkozás alkalmával a szülőtől a gyermek részére kiállított "személyi igazolvány" bemutatását kéri, ahogy az a sajtóban elhangzott, jogszerűtlenül jár el.

(Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Útépítés engedélyezési eljárás megindításáról tájékoztató hirdetmény

Hirdetmény letöltése

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A nemdohányzók védelmében hozott törvény betartására vonatkozó ellenőrzésekről

2013. február 18. napja és 2013. március 03. napja között a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása érdekében, a módosított jogszabály 2012. 01. 01. hatályba lépése óta harmadik alkalommal fokozott ellenőrzést végeznek a Kormányhivatal népegészségügyi intézeteinek munkatársai.

2012. évben Bács- Kiskun megye területén összesen 1776 ellenőrzés történt a nemdohányzók védelme érdekében. A kifogásolt egységek száma 62 volt, intézkedés megtételére 29 esetben került sor, egészségvédelmi bírságot Kormányhivatalunk Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 3 esetben szabott ki.

Szakigazgatási Szervünk többször végezett közös ellenőrzéseket a társhatóságokkal is.

Az ellenőrzések folyamatosan zajlanak egész évben, a jelenlegi akcióellenőrzés során elsősorban azon egységek, illetve közterületek kerülnek ellenőrzésre, ahol korábban problémák voltak tapasztalhatók. Kormányhivatalunk munkatársai bármely szolgáltató egységben, egészségügyi és oktatási intézményekben, vendéglátóhelyeken, munkahelyeken, bevásárlóközpontokban, közterületen végezhetnek ellenőrzést.

Az ellenőrzések célja a törvényi előírások betartásával a nemdohányzók egészségének védelme, valamint a tüdőrák okozta halálozás csökkentése.

(Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Bajai Járási Hivatal Hírei

ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓ JOGSZABÁLY VÁLTOZÁSRÓL

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a termőföldről szóló 1994. évi LV. Törvény 25/G. §-ban foglaltak szerint, a földhasználati nyilvántartásba bejegyzett földhasználóknak 2013. március 30-ig személyi azonosító adatközlési kötelezettségüknek kell eleget tenniük a földhivataloknál (Magánszemélyek személyi szám és állampolgárság tekintetében, a gazdálkodó szervezetek statisztikai azonosító és cégjegyzékszám tekintetében kötelesek nyilatkozatot tenni.) A törvény előírja, hogy a nyilatkozattal egyidejűleg a lakcímigazolvány másolatát, illetőleg a statisztikai azonosítót és a cégjegyzékszámot tartalmazó okirat másolatát kell benyújtani.

A 2013. január 01-én életbe lépő törvény változása előírja azt is, hogy a földhasználók mostantól kötelesek az általuk használt, 1 ha-nál kisebb termőföldekre vonatkozóan is regisztráltatni a használatukat, melyek szántó, rét, legelő, szőlő, kert, gyümölcsös művelési ágban vannak nyilvántartva a földhivatalnál az ingatlan-nyilvántartásban. (Ez a rendelkezés főként a zártkerti vagy külterületi fekvésű, hobbiműveléses területekre vonatkozik.

Nem kell továbbra sem bejelenteni a belterületi lakóházakhoz tartozó udvari kerteket, sem a belterületi fekvésű telkek, házhelyek használatát – ezek nem minősülnek termőföldnek, az ingatlan-nyilvántartás szerint – tulajdoni lapon - nincs AranyKorona (AK) értékük.)

A bejelentésre mindkét esetben nyomtatvány áll rendelkezésre, amely letölthető a www.foldhivatalok.hu weboldalról. Az eljárás díjmentes. Benyújtható postai úton és személyesen. A kitöltésben a Járási Földhivatal ügyfélszolgálatán dolgozó kollégák segítséget nyújtanak hétfőn 8-18-ig, kedden, szerdán, csütörtökön 8-14,30-ig, pénteken 8-12 óráig.

dr.Vörös Róbert hivatalvezető Járási Földhivatal


Bajai Járási Hivatal elérhetőségeinek letöltése

A Gemenci erdők látogatásának korlátozása

A Gemenc Zrt. az erdő látogatásának korlátozásáról szóló értesítése


Bajai Járási Hivatal elérhetőségei


Bajai Járási Hivatal elérhetőségeinek letöltése

Szakképző Iskola és Sportiskola levele

"Szeretném tájékoztatni Önt, hogy iskolánk mezőgazdasági vontató „T” kategóriára tanfolyamot indít. Az Önök községében, ha van igény erre a képzésre a jelentkezéseket várjuk, személyesen, telefonon e-mail-ben..."
Levél letöltése

Agrárkamarai felhívás

Felhívás letöltése

Bácsszentgyörgyi falunap

2012. augusztus 3-4., péntek-szombat

Tisztelettel meghívom Önt és családját, barátait a Felső-Bácskai Bácsszentgyörgy falunapjára!

A részletes program itt letölthető

Kereskedelmi tevékenységek

Kereskedelmi tevékenységek 1 letöltése

Kereskedelmi tevékenységek 2 letöltése

Tájékoztató a Bajai kistérségben ellátott orvosi-, fogorvosi- és gyógyszertári ügyelet működési rendjéről

A háziorvosi-, házi-gyermekorvosi ügyelet letöltése

Körjegyzői tájékoztató

a foglalkoztatást helyettesítő támogatás 2012. január 1. napjától történő változásáról

Körjegyzői tájékoztató letöltése

2012 január 1-től községünkben bevezetésre került az iparűzési adó, melynek mértéke 2 %

Rendelet letöltése

Rendelet letöltése

Menetrend változás

letöltés

EDF Démász kifüggesztes

Első oldal letöltése

Második oldal letöltése

Harmadik oldal letöltése

Körjegyzői tájékoztató

Szeptember 1-től változik a lakásfenntartási támogatás feltételrendszere, mellyel egyidejűleg megszűnik a távhő-és gázártámogatás (2011. szeptember 30-ig azt csak a nagycsaládosok kérelmezhetik a Magyar Államkincstártól)

Jelentős változás, hogy a jogosultsági feltételek meghatározásánál az egy főre jutó jövedelem helyett fogyasztási egységen alapuló számítást vezetnek be, ugyanakkor jelentősen emelkedik a jövedelemhatár mértéke.

A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak a lakásfenntartással kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás. Így lakásfenntartási támogatást - a fűtéstámogatáson túl - egyebek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre, csatornahasználati díjra, a szemétszállítás költségeire, a villanyáram, víz és gázfogyasztás költségeire is lehet kérni.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 2011. 09. 01. napjával hatályba lépő módosításával átalakul a támogatás feltételrendszere, mellyel egyidejűleg megszűnik a távhő-és gázártámogatás (2011. szeptember 30-ig azt csak a nagycsaládosok kérelmezhetik a Magyar Államkincstártól.)

Jelentős változás, hogy a jogosultsági feltételek meghatározásánál az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező fogyasztási egységen alapuló számítást vezet be, valamint vizsgálja a kérelmezők és a háztartás tagjainak vagyoni helyzetét is, ezért a kérelem mellékleteként vagyonnyilatkozat csatolása is szükséges.

Ugyanakkor jelentősen növekszik a jövedelemhatár mértéke. Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összeg 150%-a helyett 250%-ban (2011. 09. 01-től: 71.250.-Ft) határozta meg a jogalkotó a jogosultság feltételeit.

A támogatás megállapítása iránti kérelmet formanyomtatványon kell beadni. Az új kérelmek benyújtása folyamatos, a jogosultság kezdete a kérelem benyújtása hónapjának 01. napja, de azoknak az ügyfeleknek, akik jelenleg érvényes lakásfenntartási támogatással rendelkeznek, nem kell új igénylést benyújtaniuk.

A lakásfenntartási támogatás egy éves időtartamra kerül megállapításra; a támogatás minimum összege 2.500.-Ft./hó, de a megállapításra kerülő ellátás összege függ a háztartás szerkezetétől, ingatlan nagyságától, a háztartás jövedelmi helyzetétől.

Az ellátásra való jogosultság feltételeit részletesen a Szt., a pénzbeli és természetbeni ellátások szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet és a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 3/2009. (III. 17.) rendelet szabályozza, melyek az internetről www.bacsszentgyorgy.hu letölthetők.

Az ügyfélfogadás helye: Körjegyzőségi Hivatal Gara, Kossuth L. u. 62. Szociális Iroda


Gara, 2011. augusztus 30. Striegl Jánosné körjegyző